Utazás erdélyi tájakon

A továbbtanulást illetően egyre több kérdés kezd megfogalmazódni bennünk, amit a számtalan lehetőség és az információ esetleges hiánya nem enged könnyen megválaszolni. A legmegfelelőbb módja a válaszadásnak a tapasztalat lenne, de azt mindenki ezután szerezheti meg. A legutóbbi osztálykirándulás során nekünk mégis sikerült ebből a tapasztalatból egy kicsit szerezni. Válaszokat kaptunk olyan kérdésekre is, amiket más körülmények között nem tettünk volna fel, gondolván, hogy ezt biztosan mindenki tudja. A válaszok birtokában egyesek felülkerekedtek a bizonytalanságon, világosabb képet kaptak a jövőről, mások megerősödtek elhatározásukban, de olyanok is akadtak, akik az új lehetőségeken gondolkodtak el.

Az Iskola másként hét (2018. május 25. – június 1.) keretén belül, hétfőtől szerdáig használhattuk ki az időt, hogy különböző egyetemi központokat keressünk fel. A kíváncsi fülek, szemek egy ilyen utazás alkalmával mindig felfedezhetnek valami újat. Többek között például kiderült, hogy nemcsak Tamási Áron nagy szülöttje a Nyikó-menti Farkaslakának, hanem iskolánk volt nyelvtanára, Miklós József is, aki hatalmas tudást adott tovább generációról generációra, kulturális tevékenysége idegenvezetőként igencsak tiszteletre méltó, valamint több mint tíz nyelvet beszélt, saját pénzéből pedig mindig félretett különböző tanulmányi kirándulások megszervezésére, diákok részére. Bár mi nem ismertük, az elmondottak alapján megállapítottuk, hogy élete, tevékenysége, diákszemmel nézve, becsülendő.

                Az első fontosabb megállónk Marosvásárhelyen volt, ahol az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet látogattuk meg. Itt Csedő Károly professzor úr fogadott minket, aki előadásával, tapasztalatával mindenkiben megmozgatott valamit, olyan üzenetet adva át, amire érdemes odafigyelnünk, nekünk, akik lassan felnőttek leszünk. Bejárhattuk az udvart, a kerteket, a gyógynövényes kertet is beleértve, ami egy nagyszerű példája a becsületes, kitartó munkának és méltó tükre a tanár úr egyik mondatának, miszerint mindenképpen cselekednünk kell akkor, ha azt érezzük, hogy ez valakinek, valaminek a hasznára válik, ha ezzel értéket teremtünk. Beszélt az egyetem megalakulásáról, történelméről, de a leginkább talán az élettapasztalata, az életre vonatkozó apró tanácsok érintettek meg. Mindenképpen hálásak lehetünk neki, hogy ilyen őszintén és őszinte jóindulattal mesélt nekünk és engedett útnak minket. Csíkszeredában született, a gimnázium egykori diákja volt – ragyogó az arca most is, amikor diákéveiről mesél. Meglátogattuk a Sapientia Tudományegyetem koronkai kampuszát, ahol dr. Fazakas Csaba, a Sapientia Tudományegyetem Kertészmérnöki Karának vezetője a kertészeti, kertészmérnöki és tájépítészeti szakokról mesélt nekünk. Az egyetem diákbarát környezete, modern felszereltsége mindenkit magragadott, sokunknak meg felkeltette érdeklődését a tájépítészet, amely a szintén hiteles bemutatásból fakadt. Betekintést nyertünk egy olyan környezetbe, ahol szintén a minőségi, becsületes és kitartó munka gyümölcsöző, jelen esetben szó szerint.

A kirándulás következő állomása a kincses város volt. Itt több időt töltöttünk, első nap a város nevezetességei mellett meglátogattuk a Sapientia kolozsvári székhelyét, itt a Környezetmérnöki és Ökológiai Karon nézhettünk körül, ahol minden laborban a legminőségibb kutatási eszközökkel és a fogadó tanárok részéről a felkészültséggel találkozhattunk. Új technológiák, fejlődő tudomány és családias közösség. Az egyetemről kiérve, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Biológia Kara felé haladva láthattuk, milyen is az a csillagmustrás hálóboltozat a Farkas utcai református templomban, ezenkívül a Szabók bástyáját, és a tanárnő fölhívta a figyelmünket olyan különleges épületekre is, amelyek nem föltétlenül turisztikai látványosságnak számítanak, viszont, amelyek igazi magyaros stílusukkal, vagy egy-egy különlegességükkel hozzájárulnak Kolozsvár arculatához, s így a Kincses város névhez is, amit méltán visel a város. Minden épület, minden fal tükre az időnek, hol régebbinek, hol újabbnak, ebben a városban minden utcában valami kincsre lelhet az ember, keresve művészetet, történelmet, vagy akár jelent.  A továbbiakban pedig a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Biológia Karára látogattunk el, ahol klorofillt mutattunk ki dr. Jakab Endre tanár úr útmutatásával és a fény színek alapján történő elnyelődési képességét vizsgáltuk, majd az egyetem által kialakított állattani kiállításba nyertünk betekintést. Úgy gondolom, nagyon fontos az, hogy ilyen jellegű bemutatást is kapjunk az egyetemi létről, hiszen egy kis idő múlva talán mi személyesen végzünk majd hasonló kísérleteket. Ugyanitt meglátogattuk az egyetemi állattani múzeumot, ahol az osztályfőnöknőnk magyarázataival egy teljesebb képet kaphattunk az eddigi biológia leckékről, hiszen megtekinthettük számos képviselőjét az élővilágnak, rendszerezve, és egymással összefüggésbe állítva. Ez a kiállítás is példaértékű volt, hiszen sokáig tartó munka után számos értéket őriz még ma is a leendő biológusok, vagy a biológiáért érdeklődők számára. A délután további része a botanikus kerté volt, ahol a természet teljes pompájában várt ránk. Ez a helyszín igazán meseként tudott hatni, a lombok árnyékában elterülő rózsatenger és a természet igazi közelsége miatt. Különösen jó érzés volt felismerni néhány latin nevet, felismerni azt, hogy az adott növényzet földrajzilag hol is keresendő.  Szabadprogramjaink során mindenki igyekezett a számára legmegfelelőbb helyszínt és programot kiválasztani, ami Kolozsvár színes kulturális palettájáról nem bizonyult nehéznek.

Másnap reggel Nagyenyed felé tartottunk, de Torockón is megálltunk egy rövid időre. Torockó igazi példája annak, hogy hovatartozásunkat és értékeinket az építészetünkben is meglelhetjük, valamint, hogy ez mind érdemes és megőrizendő az utókor számára is. A zöld ablakkeretek és hófehér falak között járkálva az ember egy regényben érezhette magát, olyan helyen, ahol kendős nénik térnek be vásárolni a kisboltba, melynek nemes egyszerűséggel Kisbolt a neve. Nagyenyeden meglátogattuk a református templomot és a Bethlen kollégiumot. Itt egy kicsit mindenkinek eszébe jutottak az olvasmányélményei, titkon talán kutattuk is azt a két fűzfát. Gyulafehérvárra megérkezve tulajdonképpen egy időutazás vette kezdetét, olyan jól sikerült a várfalak felújítása. A székesegyház sajnos éppen szintén felújítás alatt állt, de még az állványok, ponyvák és a szálló por ellenére is tekintélyt parancsoló, magasztos volt. Márton Áronról, iskolánk névadójáról, ezzel a látogatással emlékeztünk meg. Az ő élete is egy gótikus katedrális, nekünk, székely diákoknak utat és értéket mutathat. Gyulafehérvárt elhagyva a megálló Csíkszereda volt.

A kirándulás során a továbbtanulást illetően számos kérdésre választ kaptunk, de ennél sokkal többet is nyújtott, hiszen a sok történelmi helyszínen minden szóval többek és nyitottabbak lettünk, ismét beigazolódott, hogy akkor érdemes néznünk, ha látunk is, összefüggést, üzenetet és néha feladatot is. Kaptunk életre szóló üzeneteket, felszólításokat és talán célokat is, értékeink megőrzése terén. Minden magyarázat, igyekezet segített a környezetünk megértésében és ezekért mindannyian, mindenkinek hálásak vagyunk, valamint külön köszönet az osztály nevében Barta Mónika osztályfőnöknőnek, hogy megszervezte a kirándulást és hozzájárult, hogy tartalmas idő és maradandó emlék legyen!

Csiki Eszter és Gyulai Réka, XI. C