Március 22-edike után a Catalysts Coding Contest újabb kiadásán (összesen a 32-edik, iskolánkban a második alkalommal) vehettek részt a diákok a Csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban. Kolozsvárról hét szervező érkezett Sebestin Claudia, Nagy Tamás, Antal Balázs, Csáki Hunor, Kovács Róbert, Szilágyi Csongor és Mag István. A fiúk négyen iskolánk volt diákjai, Claudia pedig az Octavian Goga Főgimnázium tanítványa volt. Hálásak vagyunk érte, hogy iskolánkban is megszervezték ezt a versenyt.
Összesen 19 csapat regisztrált be a versenyre és 60 diák vett részt a versenyen. A résztvevők a Csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból, a Csíkszeredai Octavian Goga Főgimnáziumból, a Gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Líceumból valamint a Brassói Grigore Moisil Informatika Főgimnáziumból érkeztek.
A verseny újból nagyon jó hangulatban zajlott. A verseny utáni fényképezkedést követően az eredményhirdetésre valamint a díjazásra került sor. Büszkék vagyunk rá, hogy az első helyen iskolánk csapatai végeztek, de az első négy csapatnak sikerült díjat kiosztani.
A díjazott csapatok:
Az első három csapat értékes díjakkal gyarapodott:
Ezen kívül a díjazott és dicséretes csapat tagjai a Catalyst cég és a verseny logójával ellátott kupákat, érmeket, pólókat, golyóstollakat, vizes palackokat és USB típusú csatlakozásváltókat és más hasznos eszközöket kaptak ajándékba. Az alábbi képen láthatók a díjak és a szervezők egy része.
Gratulálok minden versenyzőnek!
A verseny következő alkalommal 2020 április 3-án kerül megszervezésre. Remélem, hogy akkor is eljönnek a szervezők és az iskola vezetősége támogatja, hogy iskolánk adjon helyet a versenynek és az informatika szaktermeinkben zajlódjon le.
Még egyszer a versenyzők nevében is köszönetet mondok a szervezőknek és az iskola vezetőségének. Köszönjük!
2019. november 23
Demeter István-Hunor
Július 25-én, 26-án, 29-én és 30-án 9 és 13 óra között szeretettel várjuk azon diákokat, akik felvételt nyertek iskolánk IX. osztályaiba.
Augusztus 26-29 között kémia táborra kerül sor, melyet iskolánkban szerveznek a Csíkszereda Városháza és a Márton Áron Egyesület támogatásában.