Iskolánk két tanulója – Imre Karin-Anett (10.B, társadalomtudományok) és Kenyeres Mátyás (11.B, társadalomtudományok) – kimagasló eredményt ért el a Kutató Diákok Országos Szövetsége által meghirdetett XXIII. KutDiák Tudományos Esszépályázaton, amelynek eredményhirdetését és díjátadó ünnepségét 2025. május 24-én, a XIII. Tudományos Hétvége keretében rendezték meg Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában.
A pályázatra az anyaország különböző középiskoláiból és határon túli magyar tannyelvű intézményekből érkeztek tudományos igényességgel megírt esszék a természettudományok, társadalomtudományok, informatika, történelem, művészetek és bölcsészettudományok területéről. A pályaműveket egyetemi oktatókból, kutatókból és a Magyar Tudományos Akadémia tagjaiból álló szakmai zsűri értékelte.
Imre Karin-Anett „Rejtőzködés vagy önkifejezés? A költői maszkok szerepe Kovács András Ferenc lírájában a középiskolás diákok olvasatában” című dolgozatával I. díjban részesült a Humán- és társadalomtudományok szekcióban. Munkájában különös érzékenységgel és elemzői pontossággal járta körül a költői maszkok szerepét a kortárs lírában, különös tekintettel Kovács András Ferenc költészetére. A dolgozat egyedi értéke, hogy középiskolás diákok olvasói megközelítését is bevonta az értelmezésbe, így a tudományos vizsgálatot pedagógiai érzékenységgel gazdagította. Felkészítő tanára dr. Tódor Imre volt.
Kenyeres Mátyás „Régi szokás szerint…” Szakrális tradíciók a homoródalmási unitáriusok körében című pályaművével II. díjat nyert ugyancsak a Humán- és társadalomtudományok szekcióban. Dolgozatában a néprajzi terepmunka eszközeivel és tudományos igényességgel vizsgálta a vallásos hagyományok fennmaradását és szerepét a mai közösségi identitásban. Munkája értékes hozzájárulás a helyi kultúra dokumentálásához és értelmezéséhez, egyúttal példaértékű terepkutatási tapasztalatról is tanúskodik. Felkészítő tanára Csonta Noémi.
A díjazott tanulók munkája a tudományos érdeklődés, a kitartó munka és a magas szintű önálló gondolkodás példája. Szívből gratulálunk Anett és Mátyás újabb kiemelkedő sikeréhez és példamutató eredményéhez!
Organizăm din nou concursul regional de competențe lingvistice în limba română, pentru elevi maghiari NON RECUSO LABOREM!, EDIȚIA a II-a, la data de 28 mai 2025, ora 10.00.