Találkozásom prof. dr. Somogyi Péter Agy-díjas kutatóval

„Az életben az egyedi alkalmakat ki kell használni!” – hallhattam tőle, tehát mindenképpen ott akartam lenni az előadáson.

2012. dec. 7-én az egyetem díszterme délután fél négykor már tele volt, az előadás pontosan négy órakor kezdődött. Mivel az egyetem román ajkú tanárai is jelen voltak a hallgatóság soraiban, ezért angol nyelven zajlott az előadás.

A professzor úr előadásában az agykérgi idegsejtek kooperatív készségéről, működésbeni összehangoltságáról beszélt, bemutatva kedvenc kutatási területéről, a hippokampuszból származó olyan metszeteket és ezek kapcsán eredményeket, amelyek a könnyen tanulmányozható – csak a hippokampuszban egy sorba rendeződött piramis sejtek aktivitásáról szólnak, illetve ezen sejtek szinaptikus kapcsolatairól és a kapcsolati helyszíneket szinaptikus plaszticitással jellemezhető jelenségek gyakorlati „hasznáról” tett említést.Beszélt többek között a Szentágothai János által felfedezett kandeláber sejtről, melynek szerepét vizsgálja a memórianyomok rögzítésében.

Munkásságáról tudni kell,hogy azon kevés agykutatók egyike, akik a legtöbbféle idegsejtet fel tudnak ismerni  a hippokampuszban, nevéhez fűződik több idegsejt-típus felfedezése, térbeni és időbeni létezésének, működésének beazonosítása. ő vezette be az agyműködés tanulmányozására a tér és idő egységét hangsúlyozó „időhálózat” (chronocircuit) fogalmát (idézem a Természet Világa 2011. áprilisi számából Kittel Ágnes interjúját, továbbá ugyancsak a Természet Világa 2010. júniusi számában megjelent, szintén Kittel Ágnes jegyezte interjú részletét).

Folytatva munkássága eredményeinek felsorakoztatását tudnunk kell, hogy az elsők között dolgozta ki az idegpályák leírásának módszerét, beleértve az idegsejtek különféle típusainak azonosítását – ahogy már előbb is tettem erre vonatkozóan utalást –, a neuronok eltérő szerkezete és egymás közötti információcseréhez használt jelátvivő molekulák (neurotranszmitterek) szerint, valamint az idegsejtek közötti szinaptikus kapcsolatokon belüli különleges szerkezeti sajátosságok és a különféle szinapszisok által előidézett elektromos válaszok alapján.

Munkásságáért többszöri tudományos elismerésben részesült. Így: a Royal Society tagja,a Német (Leopoldina) Tudományos Akadémia tagja, az MTA KOKI tudományos tanácsadója, a MTA levelező tagja, 2011-ben a dán Lundbeck Foundation által alapított Grete Lundbeck Európai Agykutatási Alapítvány első ízben adományozott Agy-díjának (Brain Prize) kitüntetettje másik két kutatótársával, Freund Tamással (egykori tanítvány) valamint Buzsáki Györggyel együtt. 2012 szeptemberében a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem legmagasabb kitüntetését, a Semmelweis Budapest Award-ot is neki ítélték – a díj odaítélése kapcsán a kuratórium mindenkori elvárása, hogy a díjat olyan orvosbiológiai kutatásokat végző tudós kapja, akinek teljesítménye méltó az intézmény névadójának szellemiségéhez, akinek kutatásai az emberiség javát szolgálják. Az is megjegyzendő, hogy a díjjal járó 10 000 eurónyi pénzösszeget Somogyi professzor a Stephen Kuffler Alapítványon keresztül (amit jómaga és további 7 tudós – köztük három Nobel-díjas – hozott létre) a Semmelweis Egyetemnek ajánlotta fel, kivételes tehetségű fiatal kutatók támogatására.

Egyébként december 7-i előadásának zárómondata is a fiatal tehetségek támogatásáról szólt: „The future of modern societies depends on attracting the best talent into science!”,azaz „A modern társadalmak jövője, a kivételes tehetségek tudomány számára való megnyerésétől függ.” Ezzel kapcsolatosan említeném, hogy amikor arról kérdezték egy korábbi interjúban a professzor urat, mit tart legnagyobb eredményének, ő egyértelműen a tanítványait emlegette: „ők vittek magukkal, segítettek kihozni belőlem a kreatív gondolatokat, a velük való sokszor heves diskurzusokban szárnyalt a gondolat, s velük tudtam és tudom megosztani a megfigyelés és felismerés örömét” – idéztem újból  a Kittel Ágnes készítette interjúból.

A további, az előadást követő találkozás és beszélgetés hangulatát is ez a szellem hatotta át: mindenkit meghallgatni, kérdésekre válaszolni, kíváncsian követni, hogy az oxfordi kutatóintézetben „gyakornokoskodó” ifjú kutató-jelöltek (jelenleg marosvásárhelyi orvostanhallgatók, de nem kis büszkeséggel teszem hozzá, iskolánk volt diákjai, a Cajal pályázatba bekapcsolódók) milyen eredményekről számolnak be. Ez mind-mind hozzátartozott ahhoz a programhoz, amelyben kiváltságos módon jómagam is részt vehettem.

A találkozás, beszélgetés kapcsán olyan tanulságok, üzenetek fogalmazódtak meg bennem, aminek egy részét elsősorban én is tanítványaimnak adtam át, szóban. Azt gondolom ugyanis – és ez a találkozás kapcsán csak megerősödött bennem –, hogy eredményes munkát az élet bármely területén csak úgy végezhetünk, ha azt, amivel foglalkozunk, szeretjük, érdekel, elhivatottságot érzünk irányába.

Itt idézném továbbá Freund Tamás megállapítását (elhangzott az Agy Díj odaítélése kapcsán a Kittel Ágnes készítette interjúban), miszerint: „mindhármunk munkájának értékét, és az előrelépés léptékét megsokszorozta a több évtizedes együttműködés és együttgondolkodás”.

Somogyi professzor úr előadás-záró gondolata is hasonló volt. Fölemlegette a tudós- és politikai társadalmat izgató plágium jelenségeket, a csaló, etikátlan viselkedést, és nyomatékosan, tömören hangsúlyozta a kölcsönös bizalmon, közös igazságkeresésen, együttműködésen nyugvó és előrelépő kutató-, alkotómunka kizárólagosságát.

Ezúton is megköszönöm dr. Szilágyi Tibor, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vendéglátó tanára,-az egyetem prorektora-, valamint volt diákjaim ez alkalommal nyújtott segítségét.

Barta Mónika,biológiatanár                              

Csíkszereda, 2012. december 12.