Kutatótáborban voltunk

2013-11-06

2013. november 6., szerda délután 5 órakor elindultunk 30 diák, 10 egyetemista és 2 oktató Bálványosfürdőre. A tábor célja az volt, hogy jobban megismerjük a közvetlen környezetünkben található természeti csodákat, és különböző mintavételezési módszerekkel ismerkedjünk meg.

Kutatótáborban voltunk
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Első napi úticélunk a Szent Anna-tó és a Mohos tőzegláp volt. Itt a tó különböző pontjain vízminőségi paramétereket mértünk, amelyeket kielemeztünk és véleményt alkottunk a tó entrofizációját illetően. Hasonlóan jártunk el a Mohos tőzeglápban is. A víz mintavételezése mellett védett növényekkel is ismerkedtünk.
Második nap a Büdös-hegy fürdőit és barlangjait jártuk be, ebéd után pedig zuzmótérképet készítettünk.
Ez egy kívülállónak unalmasan csenghet, de sokat tanultunk a tábor során.
Energiaszintünk nem csökkent, mindig korán, hajnali 4 körül feküdtünk le, mivel a "maffia" (társasjáték) ébren tartotta a "kisvárost" alkotó társaságot.
Szombaton visszaérkeztünk a csíkszeredai Sapientia EMTE-re, ahol záróeseményként megismerkedhettünk a biológia laborok felszerelésével.
A tábor során nagyszerű kis csapat alakult ki, személy szerint nehezünkre esett a visszazökkenés a hétköznapokba. Köszönjük a lehetőséget, hogy résztvehettünk a rendezvényen!
 
 Barta Karola, Kelemen Kinga, Salamon Bernadett (XII.C)
Concurs Non recurso laborem!
2025-04-12

Organizăm din nou concursul regional de competențe lingvistice în limba română, pentru elevi maghiari NON RECUSO LABOREM!, EDIȚIA a II-a, la data de 28 mai 2025, ora 10.00.