GENERÁCIÓK PÁRBESZÉDE

Körbeültünk a régi ebédlőben és vártuk a kezdést. ő is ott ült köztünk, úgy 10 évvel az érettségi után, és látszott rajta az évtizednyi tapasztalat.

             Egy kicsit más volt ez a beszélgetés mint a többi önismereti vagy pályaválasztási tanácsadás, egy darabot adott nekünk, nemcsak a tapasztalatából, hanem a világképéből is. Becze szerint a sikeres élethez elengedhetetlen a „harcos” hozzáállás. Sok pontban körüljártuk a harcos fogalmát és szinte minden kérdésnél előbukkant a tudatosság  mint legfőbb tulajdonság; tudatosság a hétköznapokban és hosszútávon, ehhez kapcsolódik a belső fegyelem és a külső késztetés általi fegyelem fontossága. A belső fegyelem hiányában, például, egy elsőéves egyetemistának nehéz fenntartani az egyensúlyt a végtelen szabadság világában, ahol teljesen az övé a döntés, a felelősség … A külső késztetések (régi napirend vagy akár szülői „sugallás”) hiánya nélkül újra fel kell építenie önmagát azzal együtt, hogy mit vár magától és másoktól. Persze, Becze is bevallotta, hogy sodródni az árral és csak úgy élni az életet és nem megélni könnyebb. Számunkra most a legnehezebb döntés, hogy mihez kezdünk (az esetleges) érettségi után. Becze is úgy fogalmazott, hogy annak idején ő nem tudatosan készült az idegen nyelvű programozói szakra, csak úgy “felsodródott” Kolozsvárra, ahol az első szemeszterben épp úgy tengett, mint az már az egyetemisták életéről hírlik. Elmondása szerint, volt egy pont ahol megállt és végiggondolta: ahogyan él (az egyetemista lét nem tanulós része) és az amilyen kapcsolatokra szert tett nem épp egyeznek a pár éve elképzeltekkel. A harcos téma körüljárása alatt közhelyekkel is találkoztunk, de ebből a  szemszögből már nem is tűntek azoknak. Például a „Carpe diem” (élj a mának) nem az ivásról, hajnalig tartó bulikról és a féktelen száguldásról szól, hanem inkább egy másik szólással magyarázható, ami szerint amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra. Az élet minden pillanata egy csoda lehet, csak észre kell venni és kihasználni. Az életünk nem végtelen, nem pazarolhatjuk el, épp úgy mint a velünk született tehetséget sem, és itt nekünk könnyű dolgunk van, mert miénk lehet a döntés. Nepálban ugyanis nem természetes dolog az iskola/tanulás, a körülményeik sem ugyanazok, mint a kivetítős, fűtött és tágas osztálytermekben nekünk. Becze tanítóként járt Nepálban, ahol tisztelték őt tanítóként és emberként egyaránt. Beczében megszületett a felismerés, miszerint ő nem tisztelte eléggé a tanárait és minket is arra intett, hogy ha nem is az embert tiszteljük bennük, a vágyat lagalább,  hogy át akarnak adni valamit nekünk vagy pusztán tudásukat tartsuk elég oknak az alázatra (“a nemtudás alázata”). ő a lázadó diák volt, aki eldöntötte, hogy mi fontos számára, mellőzve a többi tantárgyat. Szerinte a továbbiakban is fontos, hogy kiszűrjük mire van szükségünk és ne pazaroljunk más dolgokra túl sok időt az életünkből. Egy másik közhellyel élve: az életünk döntések sorozata és a nincs rossz döntés csak olyan, ami megfelelő és olyan, amiből tanulni lehet. De a beszélgetés során kiegészítettük a sort még egy lehetőséggel:  a nem döntés is egy döntés, méghozzá a lehető legrosszabb. Ha nem döntök én, dönt helyettem más. Ha nem döntök egyszerűen átadom az életem vezérlését valaki másnak vagy akár a társadalomnak (sodródás által). Egy ember, mint amilyen én is vagyok, az osztálytársaim és Becze Szabolcs is, csak porszem a világban és mégis fontos. Még apró porszemekként is befolyásoljuk egymás életét, függünk egymástól és felelőséggel tartozunk egymás iránt. Becze saját életéből hozott fel egy példát: mivel ő megházasosott, nem járhatja  világot (felelőtlenül), mint azelőtt, hiszen tartozik a feleségének azzal, hogy épségben hazatér.  Az életben a házasság az egyik legnagyobb döntés, de mint minden másiknak, legyen az apró vagy nagyobb horderejű, olyannak kell lennie, amit teljes tudatossággal hozunk meg. Halálos ágyunkról visszatekintve mérlegelnünk kell, hogy döntéseink jó és a világ számára hasznossá tettek-e minket.

            Sokak szerint mások élettörténetét hallgatni kellemes, esetleg elgondolkodtató, de semmiképp nem szükségszerű. Vannak hibák, amelyekről előre tudjuk, hogy  el fogjuk követni őket, de mégis meg kell tennünk, nem mindig tanulhatunk mások hibáiból, mert az életünket mi kell megéljük. De mégis ha van olyan ember közöttünk, aki hajlandó megosztani velünk élete eddigi tapasztalatait azt (pontosan a „nemtudás alázata” miatt) meg kell ragadni. Becze Szabolcs ma sikeresnek mondhatja magát, egy neves vállalatnál dolgozik, családja harmonikus, vannak céljai és sugárzik belőle a bölcsesség. Köszönjük neki az elindított gondolatokat, a csoportos beszélgetést valamint a személyes segítséget! Továbbá iskolánknak és közvetítő tanárunknak a lehetőséget a beszélgetés megrendezésére.

Tankó Aliz Ágota

XI. F