Május elsején került sor az ötödik Hauer Erich fizikaversenyre Déván. Iskolánk tanulói második alkalommal vettek részt, hat tanuló képviselte a Márton Áron Gimnáziumot. Halász Gyöngyi fizikatanárnő és Varga László igazgató úr kíséretében április 30.-án, pénteken indultunk. Az egésznapos szombati program reggel 9-kor kezdődött a hagyományos versennyel, amelyen Kenéz Áldor-Etele (X. E) és Horváth Csaba (X. D)vettek részt, a prezentációval kísért esszápályázaton Rusu Andor (XII. E) és Vargyas Kinga (X. E) szerepelt, a harmadik szekción pedig Baló Botond, Lukács Andor és Rusu Andor mutatták be érdekes kísérletiket. Minden diák nagyon jól szerepelt, mindenki első helyet ért el, Vargyas Kinga a Rusu Andor utáni másodikat, Kenéz Etele pedig a „Hauer Erich” különdíjat és pénzjutalmat érdemelt ki kiváló teljesítményével. Vasárnap ellátogattunk a vajdahunyadi Hunyadi-várkastélyba, majd Hauer Erich sírjánál emlékeztünk a 2003-ban elhunyt fizikusra. Délután öt órakor érkeztünk haza rengeteg jó élménnyel gazdagodva, ami feledtette velünk a hosszú utazás fáradalmait. Köszönjük a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont szervezőbizottságának, az itteni igazgatóságnak és Incze Tibi bácsinak, a sofőrnek, hogy lehetővé tették számunkra ezt a nagyszerű hétvégét!
Vargyas Kinga , X. E
Újra meghirdetjük Ionvadászat táborunkat! Fedezd fel a kémia varázslatos világát izgalmas kísérletek segítségével. A részvétel ingyenes. 👩🔬👨🔬
2025. július 10–20. között Ausztrália, Sunshine Coast adott otthont a 66. Nemzetközi Matematikai Diákolimpiának (IMO), ahol iskolánk 11.E osztályos tanulója, Bodor Mátyás is részt vehetett Magyarország csapatával – immár második alkalommal!
Július 7. és 12. között Csonta Noémi magyartanár a “Learn to Teach Any Subject with Drama” / „Tanulj meg bármilyen tantárgyat drámapedagógiával tanítani” című továbbképzésen vett részt Dublinban, Írországban. A képzést különböző országokból érkező tanárok számára szervezte meg az Europass Teacher Academy.