2010. november 10-13. között a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium vendégei voltunk.
2010. november 10-13. között a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium vendégei voltunk. A meghívás arra vonatkozott, hogy a "Zsigora" néptánccsoportunk fellép az Emericus Tehetségpont avatóján, a Tehetségünnepen. A kiscsoportunk minden programba bekapcsolódott, barátokat szereztünk, ötleteket gyűjtöttünk, a Zsigora kétszer lépett fel, a végén pedig táncházatzat is tartottunk.
Az előzményekhez tartozik, hogy a ’90-es évek elején a budapesti József Attila Gimnázium (a mai Szent Imre Gimnázium) testvériskolává fogadott és több közös program részesei voltunk. Jelen tanévben mindkét iskola vezetősége kifejezte azon elhatározását, hogy ezt a kapcsolatot folytatni, ápolni kell. Így jutottunk el újra a Villányi úti patinás épületbe.
Iskolánkat az alábbi csapat képviselte:
Köszönettel tartozunk a testvériskolának a fogadtatásért, a kedvességért és a tartalmas programokért! Külön köszönet Dr. Párdányi Miklós igazgató úrnak, Turócziné Pesty Ágnesnek, Primász Róbertnek (Robi atyának), Barlay Bencének, valamint Hujterné Bekő Idának!!!
Juhász-András Réka, aligazgató
Organizăm din nou concursul regional de competențe lingvistice în limba română, pentru elevi maghiari NON RECUSO LABOREM!, EDIȚIA a II-a, la data de 28 mai 2025, ora 10.00.